A Kanári-szigeteket is elérte a válság, ezért a cukornád és a szőlőültetvények helyére bíbortetű tenyészeteket telepítettek az 1900-as évek elején.

A banántermesztés elterjedéséig a szigetek nagy részét medvetalp kaktusz ültetvények foglalták el. A bíbortetű tenyésztése a XIX. század elején fontos és igen jól jövedelmező tevékenység volt a Kanári-szigeteken.

Amikor először láttam bíbortetűt, nem éreztem erős késztetést arra, hogy megkóstoljam a levével színezett élelmiszereket, de amikor megtudtam, hogy az általam eddig jóízűen fogyasztott finomságok egy részét is ezzel színezik, már nem is idegenkedtem annyira tőle. De nem csak természetes élelmiszer színezékként használható ez a bíborvörös folyadék, de kozmetikai alapanyagnak is kiváló. Már a szigetek őslakosai is ezzel sminkelték magukat, arcpirosításra és szájfestésre is használták.

Bár az idősebb tenerifei lakosoktól is sok bíbortetű tenyésztéssel és feldolgozással kapcsolatos történetet hallottam, napjainkban már inkább csak Lanzaroten virágzik ez a mezőgazdasági tevékenység, megtartása érdekében a legfelső réteg koromfekete vulkáni törmelék. A medvetalp kaktuszt márciusban és áprilisban ültetik, ami abból áll, hogy egy fejlett növény egyetlen levágott levelét a talajban kialakított kis gödörbe ágyazzák, egymástól 2-3 méter távolságban. A termőföldet egészen apróra tördelt pálmalevéllel trágyázzák. Amikor a kaktusz már szép nagyra megnőtt, akkor kezdődhet a bíbortetűvel történő „befertőzés”, ami alatt egy másik tenyészetből származó anyatetű levélre helyezését értjük. Ezt a műveletet csak száraz és szélcsendes időben lehet végezni, mert az anyatetűnek idő kell a megtapadáshoz. 60-70 nappal ezután már begyűjthető az első bíbortetű „termés”. Ehhez egy olyan speciális kanalat használnak, ami képes arra, hogy csak a megfelelően fejlett példányokat szedje össze, a ráerősített kis háló pedig megakadályozza, hogy ezek a földre essenek.

Ez így nem is tűnik nehéz feladatnak, de a bíbortetű szüretelőkkel beszélgetve rájöttem, hogy bizony elég megerőltető. Nem is maga a tevékenység, hanem inkább az öltözék az oka, amiben a munkát végzik. A medvetalp kaktusz leveleit erős tüskék borítják, amik ellen vastag műanyag köténnyel és nadrággal védekeznek, sőt a nadrág szára köré még kartonpapírt is tekernek. A tűző napsütésben valóban nem könnyű így a bíbortetű szüret.

1869-ben már annyira keresett volt a Kanári-szigeteken tenyésztett bíbortetű, hogy nagy mennyiségeket exportáltak Angliába és Franciaországba is. Ebben az időben a szigeteken a bíbortetű hivatalos fizetőeszköz volt, minden üzletben elfogadták.

Napjainkban ugyan már nem tölt be fontos szerepet a szigetek életében, mégis vannak olyan kis falvak, ahol a lakók ragaszkodnak a hagyományaikhoz és szülőkről gyermekekre száll a bíbortetű tenyésztés és a hozzá használatos eszközök készítésének tudománya.                 

A bíbortetű tenyésztése céljából fenntartott hatalmas medvetalp kaktusz ültetvényeket egyszerűen csak “kiskerteknek” nevezik.

Raáb Szilvia