1. A Kanári-szigetek volt az első spanyol autonóm terület, mely betiltotta a bikaviadalokat 1991-ben. A helyiek teljes érdektelensége e állatokkal szembeni kegyetlenség iránt már 1984 óta fennállt, ezzel is bizonyítva, hogy a kanáriak jóval előrébb járnak állatvédelem terén az anyaországnál.

20-teny-teneriferol-amivel-lenyugozheti-baratait

2. Az utóbbi pár évben Tenerife jópár hollywoodi sikerfilm forgatási helyszíneként szolgált. A titánok harca 2010-ben, a Halálos iramban 6 2013-ban, nemrég pedig a Jason Bourne-filmek 5. része 2016-ban. Ez utóbbit Santa Cruzban forgatták, bár aligha ismerne rá a városra, ugyanis mindent megváltoztattak benne, hogy úgy tűnjön, Görögországban járunk.

20-teny-teneriferol-amivel-lenyugozheti-baratait

3. A guanchék, a szigetek őslakosai piramisokat építettek és különböző istenekhez, démonokhoz és szellemekhez imádkoztak. Néhány közülük még ma is áll Güímarban, Candelaria városához közel, ami a déli rész egy turistalátványossága. Pontosan 6 piramist találhat az erre létrehozott parkban, melyet a felfedező, Thor Heyerdahl hozott létre a hajómágnás Fred Olsen anyagi támogatásával. Igen, arról a Fred Olsenről van szó, akinek kompjaival napjainkban átkelhet a szomszédos szigetekre.

20-teny-teneriferol-amivel-lenyugozheti-baratait

4. A Siam Park, Tenerife leghíresebb témaparkja több rekordot is tart: ez a legnagyobb thai építmény Ázsián kívül; itt található a világ legnagyobb sárkányt ábrázoló szobra és nem mellékesen a világ legjobb vízi parkja immár ötödik éve.

20-teny-teneriferol-amivel-lenyugozheti-baratait

5. Tenerifét még mindig fenyőerdők borítanák, ha a spanyol megszállók nem pusztították volna ki, hogy hajóflottát építsenek belőle.

20-teny-teneriferol-amivel-lenyugozheti-baratait

6. Egyes elméletek szerint Tenerife régen három különböző szigetből, három hegyvonulatból állt: Teno, Valle de San Lorenzo és Anaga. Az évek hosszú sora alatt végbemenő vulkanikus tevékenységek egyesítették e három részt, így nyerte el a sziget ma ismert alakját.

7. A kanáriak a tipikus “selypítő” spanyolt beszélik. Sok elmélet létezik arról, hogy a félszigeten élők miért így beszélnek, a legelterjedtebb az, miszerint Spanyolország egyik királya a régmúltból selypített, a nép ezt előkelőnek tartotta, ezért átvette. A kanáriak spanyolja inkább hasonlít a dél-amerikai kiejtéshez, valószínűleg a szigetlakók erős kötődése miatt Venezuelához és egyéb dél-amerikai országokhoz.

8. A Kanári-szigetek mindegyikén saját dialektussal beszélnek.

9. La Gomera lakói a mai napig használják a “Silbo Gomero” vagy “El Silbo” nevű füttynyelvet. Eredetileg arra használták, hogy a szakadékokon keresztül is tudjanak kommunikálni egymással. A szigetre látogatóknak bemutatót is tartanak és valóban működik! Az egyik kis étterem alkalmazottai néhány magyar kifejezést is tudnak füttynyelven.

20-teny-teneriferol-amivel-lenyugozheti-baratait

 

Raáb Szilvia

ViaSale Travel, a Kanári-szigetek specialistája